a hegyezőn túl

Nálunk a könyv érték, a könyvnek helye van, de mégis megtalálható egy-egy majdnem minden helyiségben.

A vers nem vész el, csak átalakul. Mondjuk slam lesz belőle. Egyre többet találkozom a slam poetry fogalmával, és egyre inkább érdekel.

,,Édes gyerekeim, játsszatok szépen!" Olvastátok már Mosonyi Aliz Illemtan gyerekeknek című könyvét?

A vers utat tör magának, bárhol, és bármikor. Bármikor? Itt vitatkoznék magammal egy kicsit, ugyanis van olyan, amikor egyszerűen nem megy.

Szeretem a fényképeket. Arcokat, életképeket, csendéleteket. Mind mind egy elkattintott pillanat, amelyet soha többé nem élsz meg ugyanúgy, de a kép visszaadhat belőle valamit.

Régebben azt gondoltam, hogy a történelmi regények tankönyvszagúak, tele évszámokkal, történelmi eseményekkel, de a nyáron megismertem Fábián Jankát egy író-olvasó találkozón, és megváltozott a véleményem.

Be kell szereznem egy határidőnaplót, nincs mese. Vajon a teendőim /és az esztendőim/ elszaporodásával egyidejűleg agysejtjeim száma jelentősen csökkenni kezdett?

Gyerekmagasságban egészen megváltozik a dolgok felállása. Szabó Lőrinc ezt már megírta Lóciról, én magam csak akkor értettem meg mit is jelent ez, amikor saját gyerekem lett. Ekkor kezdtem el gyerekverseket is írni.

Nem vagyok egy poszméh tipus. Néha megtalál a lehetetlen, és képes vagyok hinni is neki. Ha látsz egy csukott ajtót, mit teszel?

Hogy pontosan mennyi is, nem tudjuk. Biztosan nem ötven. A szerelem mindenütt ott van. Akár egy kitaposott cipőben, akár egy kicsorbult pohárban, de még az ajtó nyikordulásában is. Elcsépelt téma?