Szeretem a fényképeket. Arcokat, életképeket, csendéleteket. Mind mind egy elkattintott pillanat, amelyet soha többé nem élsz meg ugyanúgy, de a kép visszaadhat belőle valamit.
A versek is olyanok, mint a fényképek, megörökítenek, raktároznak, felidéznek. Mostanában elég sokat fotózok, sajnos nem olyan szinten, és géppel, ahogyan azt szeretném, elterveztem, hogy egyszer beíratkozok egy fotótanfolyamra.
Képekről verset írni igazi kihívás! Gyakran veszek elő régi fotókat, nézegetem őket, több vers is született már egyszerű fotónézegetés címén. Volt már, hogy egy távoli ismerősöm fényképe valamiért elindított bennem egy szálat, s addig addig gombolygattam, míg lett belőle egy haiku. De írtam már magamról is "önarcverset". Majd egyszer felteszem ide. Láttam a Nők Lapjában egy fotót egy vörös hajú nőről, szinte egész nap nem hagyott nyugodni ez a kép. Estére meg is lett a vers. A kép sajnos már nincs meg, így muszáj elképzelnetek. Íme ő, a szomorú, vörös hajú nő.
Nő a szélben
Szálanként szétszedni vagy
tőből levágni kéne-
rőt szálai végén egy
távozó gondolat – mag…
…elfújhatja
a szél
a felismerést?
Fülében háromszögek
a kapocs húsába váj
vérében keringve fáj
a kimondatlan ömleny.
G.GY.M.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Liababa 2013.11.19. 02:08:53
Elég nagy katarzist okozott:)))
Tedd fel ide:) megnézném:)
march 2013.11.19. 20:06:10
Liababa 2013.11.19. 20:50:24
march 2013.11.19. 21:13:34