A vers nem vész el, csak átalakul. Mondjuk slam lesz belőle. Egyre többet találkozom a slam poetry fogalmával, és egyre inkább érdekel. A költők /igen, élnek még költők, mondom ezt gyakran/ is tudják, hogy a világ fejlődik, magával sodorva mindent, a verseket is.

És ez nem is baj. Csak sajnos kevesekhez jut el a mai magyar költészet, nagyon keveset szentelnek, vagy éppen semmit, a tankönyvek a mai költőknek, és nem biztos, hogy egy Szapphó vers szerencsés kezdet egy éretlen gyerek számára. Mennyivel jobb, és érdekesebb lenne egy élő versírót beültetni irodalom órára! Aki megmutatná, hogy nem az a lényeg, hogy vért izzadva elemezzek egy verset, hanem hogy leszűrjem belőle azt, ami rám érvényes, rám hat. 

A slam poetry egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető szöveget mondunk és többnyire fejből, színpadi elemekkel tarkítva...  Persze magvas gondolatokat nem slamben a legszerencsésebb megírni, de hallottam már nagy költők verseit slam formában, és ha jobb nem is lett, de szórakoztató volt.  (A fenti linken ezt a Petőfi verset is megtaláljátok.)

Íme az én első, halovány próbálkozásom a slam műfajában. 

Mikor?
Reggel az óra két lábon jár
kétszer kettő, ébredek már.
Mosdás, pisi s a ruhatár
reggelizni is kéne már.
Mikor, mikor, mikor?
Hónom alatt szatyor, gyerek,
kocsi kapar, fék nyekereg.
Óvodaszag, gyerekzsivaj
fejem felett magán-vihar.
Majd délután írok kicsit,
közben súrolom a bilit.
De délután sírok kicsit,
megint súrolom a bilit.
Mikor, mikor, mikor?
Este vacsi, mosogatás,
megint megy a hmm…noszogatás.
fürdővízbe fullad vágyam,
hogy ceruzám megtaláljam.
Alszik már a csipet csapat,
mikor végre időm marad.
Párna piheg, film elszakad,
a versírás Mikor marad.