Meglátni és megszeretni...beszívni bőre illatát, megsimítani, és elképzelni, hogy az elkövetkező néhány hónapban velem lesz...míg rá nem unok. Persze néha velem jöhet még, de akkor már a következőt keresem. Táskákról beszélek, természetesen. Elmondom versben:
A nő s tény
(egy táskamániás vadászik)
Az oroszlánkarmok
markába marnak
rezzenéstelen pillanat,
ahogyan zsákmányra les.
Éles hang-
/a vonalkód leolvasó/
majd ráveti magát
az élettelen bőr szagát
szinte éhezi.
A fotocellás ajtónál
ráköszön valaki…
G.GY.M.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.