Volt már olyan, hogy egy olvasmányélmény fogva tartott, és nem tudtad lerázni? A híres detektív, Hercule Poirot megteremtője, Agatha Christie lélektani regényeket is írt, Mary Westmacott álnéven. Ezek nem igazán váltak híressé, pedig majdhogynem olyan csavarok vannak bennük, mint egy jól megírt detektívregényben, gyilkosság nélkül.

Engem fogva tartott a könyv, Távol telt tőled tavaszom, már a cím is olyan jó...(egy Shakespeare idézet) szinte le sem tudtam tenni. Egy sivatagban rekedt nőről szól, aki a vonatot várja, se papírja, ceruzája, wifiről már nem is beszélve...és akkor gondolkodni kezd. Saját magáról, a családjáról, de már valahogy egész más megvilágításban látja a dolgokat, úgy, ahogy még sosem. Átrendeződött a kép a kaleidoszkópban... Nagyon jól felépített, jól megszerkesztett, évekig tervezgetett regénye ez az írónőnek, melyben lassan fokozza a feszültséget, és olyan fordulatok következtek, melyre az elején biztos nem gondolna az olvasó. Számomra meghökkentő, mellbevágó, lélekre ható, nagyon izgalmas olvasmány volt ez, csak ajánlani tudom, s nem csak a Poirot rajongóknak!

A könyv után kikívánkozott belőlem ez a vers, mely egy múltjával szembetalálkozó nőről szól:

Másfelől

Kényszerű társ az unalom,
más megvilágításba vont
párolgó emlékek füllesztő
sivatagában, dűnék közt
botladozva szemlélt lét-
mintha más életét élné.
Nyom(aszt)ja mellkasát
a dobbanó hőség,
felismerés fojtogatja torkát,
múltjával farkasszemet néz.

G.GY.M.